Profil

Menü

Kategóriák

15 kategóriában
2129db recept

Rakott burgonya - a klasszikus recept

1x      1x   0.0x

Hozzávalók:

  • 1 kg burgonya
  • 6 kemény tojás
  • 100 g füstölt kolbász
  • 5 dl tejföl
  • 2 tojássárgája
  • 50 g reszelt sajt
  • 100 g húsos, füstölt szalonna diónyi Rama
    margarin
  • zsemlemorzsa



  

Elkészítés:

A burgonyát (rózsa, gülbaba, azaz szét nem fövő fajta) megmossuk, héjában megfőzzük, még melegen meghámozzuk, hagyjuk kihűlni. Közben a meghámozott kemény tojásokat és a kolbászt karikára vágjuk, a tejfölben elkeverjük a tojássárgákat és a reszelt sajtot, kissé megsózzuk. Egy tűzálló tálat kivajazunk, meghintjük zsemlemorzsával, aljára egy sor felkarikázott burgonyát terítünk, arra egy sor tojás- és kolbászkarikát vegyesen, kissé megsózzuk, megöntözzük 3-4 ek. tejföllel, majd ismét burgonya stb. következik. Az utolsó sor burgonya legyen, és gazdálkodjunk úgy a tejföllel, hogy a tetejére is jusson. Végezetül a vékonyan felszeletelt, a bőrre merőlegesen bevagdalt szalonnát szép sorjában a tetejére helyezzük. Előmelegített forró sütőbe toljuk (200 °C), és addig sütjük, amíg a teteje, ill. a szalonna aranybarnára nem pirul (30-35 perc). Vegyes idénysalátával vagy ecetes savanyúsággal tálaljuk. Megjegyzés: a nyers tojássárgája megakadályozza, hogy a tejföl kicsapódjon, és eláztassa a burgonyát. Változat: kolbász helyett készíthetjük főtt sonkával vagy virslivel, krinolinnal is, de a füstölt íz különösen jót tesz neki.

Hozzászólások:

Még senki sem szólt hozzá a recepthez, légy az első!

Ha hozzá akarsz szólni, akkor be kell jelentkezned!